Németh Dániel blogja: Professzionális megoldás a lábgombára!

Sziasztok! Sokatok már régóta ismer engem. Olimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszó vagyok.
Ma szeretnék a sportolókat érintő munkahelyi megbetegedésekről, konkrétabban, a lábgombáról beszélni, amivel sajnos már nekem is meg kellett küzdenem.
Ez az igen visszataszító probléma igazán meg tudja keseríteni az életed. Rengeteg módszert kipróbáltam (népi gyógyászat, különböző gyógyszerek, jóga), tehát már mondhatni, hogy a téma szakértőjévé váltam.
Kedves követőim, nem megijeszteni akarlak benneteket, csupán fel szeretném hívni a figyelmet erre a nagyon fontos problémára.
A lábgombás fertőzések kialakulásának kockázatát lecsökkenteni roppant egyszerű. Amennyiben pedig a fertőzés már jelen van, a betegség - mint kiderült - könnyen kezelhető. A legfontosabb az, hogy tudd, hogyan teheted ezt meg. Ebben próbálok most majd nektek segíteni.
Engedjétek meg, hogy megosszam a témához fűződő tapasztalataim.
2009-ben ideiglenesen fel kellett hagynom az úszással, mivel a gombás fertőzésem súlyosabb lett, és az orvosok azt javasolták, hogy ha lehet, kerüljem a vízisportokat. Ebben az időszakban próbáltam ki azt a rengeteg gyógyszert és házi készítésű pakolást, de egyik sem segített. Az állapotom egyre csak rosszabb lett.

2010-ben megműtöttek. Abban reménykedtem, hogy a beavatkozás teljesen megoldja majd a problémámat, és vissza tudok majd menni úszni.
De az álmaim nem váltak valóra. A betegségem kiújult, ezért más megoldás után kellett néznem.


Fél évnyi sikertelen próbálkozás után feladtam, mély depresszióba estem.
Ekkor kezdtem el gyerekeket edzeni.
Egy Kanadában megrendezésre kerülő bajnokságon voltunk – ekkor sikerült leküzdenem a depressziót.
Fiatal edzőként, nagyon érdekeltek a velem egy idős kollégák módszerei. Az egyik külföldön élő magyar edző, Csordás Dóra, nagyon sokat segített, ő támogatott abban az időben. Mentoromként tekintettem rá.
Elmeséltem neki, hogy mi miatt kellett szüneteltetnem az úszást. Arra nem számítottam, hogy a problémám ennyire meg fogja nevettetni.
Kiderült, hogy Kanadában a lábgombát már nem is betegségnek tartják, hanem csak egy könnyedén kezelhető apró kis problémának.
Dóra már rengeteg gonddal szembesült a pályafutása során, a lábgomba is egy volt ezek közül.

Több éves keresgélés és eredménytelen próbálkozást követően, Dórának sikerült végre megtalálnia a leghatásosabb módszert, amely segítségével ki lehet gyógyulni a fertőzésből. A megoldást egy speciális, 7 különböző gyógynövényből és juharfa kivonatból készült spray jelentette, a Fresh Fingers
Mivel nem volt mit vesztenem, eldöntöttem, hogy kipróbálom a terméket - egy kanadai gyógyszertárban vettem meg azt. Hogy segíteni fog-e, azt nem tudhattam.
Az eredmények igen gyorsak voltak.
Már 3 napi használat után észrevettem a változást. Először megijedtem, mivel a bőröm pikkelyes felületű lett.
A barátom megnyugtatott, hogy ez így működik – a régi, sérült bőrnek először le kell hámlania. Ilyenkor a regenerálódott új bőr képződése már elkezdődik.
Ha egyáltalán nem is lett volna lábgombám, a spray akkor is jótékonyan hatott volna: puhává és simává változtatta a bőrömet.
A termék 3 heti használata után az orvosom szerint is sikerült teljesen meggyógyulnom. Ez azt jelentette, hogy újra visszatérhettem az úszáshoz.
Nagyon izgatott voltam! Egy mindenki számára elérhető, egyszerű spray oldotta meg az én nagy problémámat.

Itthon sajnos azzal kellett szembesülnöm, hogy a gyógyszertárainkban nem kapható a termék. A Fresh Fingers-t csak a készítmény hivatalos weboldaláról lehet megrendelni.
Ha nem utaztam volna el és nem találkozok Dórával, soha nem ismertem volna meg ezt a megfizethető, de ami sokkal fontosabb, hatásos módszert, a Fresh Fingers-t.
Nem akarom senkire ráerőltetni, de úgy gondolom, az elérhetősége miatt a Fresh Fingers megér egy próbát. Furcsa, hogy egy ilyen nagyszerű termék ismeretlen a többség számára, és még mindig nem kapható egyik gyógyszertárban sem.
Akiket érdekel a termék, azoknak belinkelem a Fresh Fingers hivatalos weboldalát. Bátran írjatok le, hogy milyen eredményeket tapasztaltatok. Számomra nagyon fontos a véleményetek.

Hozzászólások
Márk
Andrea
Kitti
Mónika
Krisztina
Lilla
Hugó
Veronika